♥Lola♥

Itt Loláról képeket nézhettek meg,és olvashattok róla riportokat,és mindint ami csak érdekel titeket!

2005

  • Eurovíziós dalfesztivál hazai döntőjén mutatkozik be "Szerelem" című dalával és ötödik helyezést ér el
  • első maxi lemeze "Álomtánc" címmel augusztusban jelenik meg, a dal a Házibuli 2. című film főcímdalának feldolgozása, a dalhoz videoklip is készült, amit a VIVA televízió legjátszottabb videoklipjei között szerepelt három hónapig
  • szeptemberben felkérést kapott a Barátok közt producerétől Kalamár Tamástól, hogy szereplejen az ország legnézettebb televíziós sorozatban
  • októberben megjelenik első szóló albuma "Álomtánc" címmel

2006

  • február végétől Lola a Barátok közt-ben szerepel
  • márciusban az Álomtánc albumot újra kiadják, a "Hallja meg a világ" című dallal, mely külön a sorozathoz íródott, a dal szerzője Rakonczai Viktor és Orbán Tamás
    • a dal több mint két hónapig a Mahasz Országos Rádiós lista élén szerepelt, illetve
    • mindkét országos rádiós lista és a VIVA Chart Show első helyén szerepelt egy időben
  • "Tibor vagyok, de hódítani akarok " c. film egyik betétdalának választják a Titokban álmodoztunk című dalt
  • májusban minden hazai zenei díjkiosztón a jelöltek között szerepel és valamennyi díjat megnyeri: Bravo Otto, Popcorn Díj, JETIX TV díj, VIVA Comet (ahol két előadói kategóriában is jelölték, ami rekordnak számít)
  • az RTL Klub-Szombat esti láz című műsor döntőjében megcsillogtatja tánctudását


2007

  • megjelenik második albuma "Élj a mának!" címmel, debütáló klipje első helyen nyit a VIVA Chart Show-n
  • áprilisban a Tokio Hotel előzenekaraként lép színpadra
    "Sikert sikerre halmoz Lola (18), hazánk első számú tinisztárja" forrás: Blikk
  • ebben az évben is minden rangos zenei díjátadón jelölik és valamennyi díjat besöpri (Bravo Otto: év énekesnője, Popcorn Díj: az év kedvenc magyar énekesnője, VIVA Comet: év énekesnője)
  • az Élj a mának c. albumhoz még két videoklip készült, a "Mozdulj már!" (ami máig az egyik legnézettebb hazai klip a YouTube-on 1 milló 400 ezer nézővel) és az angol nyelvű "Baby, I Dont Care"
  • szeptemberben "Álomtánc" című albuma aranylemez lett
  • az EA Games Sims elnevezésű játékához külön Lola karaktert készítenek
  • karácsonyra a Coca-Cola támogatásával elkészül az "Ünnepelj ma velünk!" című klip, mely a cég karácsonyi reklámfilmjének hivatalos dala egyben


2008

  • Petőfi Csarnokban első önálló nagykoncertjét tartja
  • a Bravo Otto-n két kategóriában is díjazott
  • a VIVA Comet 2008 díjátadó gála sztárfellépőjeként egy Madonna dalt ad elő
  • ősz elején az ORFK megbízásából elindul a Tiszta Fejjel Projekt (dal + klip), melynek szereplői Lola mellett Völgyesi Gabi (Unique), Tóth Gabi, Gáspár Laci, Mark, AFC Tomi és Puskás Peti, a cél a diszkó balesetek megelőzése
  • megjelenik harmadik stúdióalbuma "Lola3" címmel, melyről az első videoklip a "Ne szólj!", ami "Xtra Power" rotációban kezdett a VIVÁ-n és a VIVA Chart Show 1. helyéig jutott


kedvenc mozifilmek: Alkonyat, Shrek, Skarlát betű
kedvenc színész: Gary Oldman, Antonio Banderas
kedvenc színésznő: Natalie Portman, Emma Thompson
kedvenc könyvek: Alkonyat, Harry Potter
kedvenc előadók: Jonas Brothers, Pink, Rihanna, Good Charlotte

2009

viva cometen fekete dáviddal előad több grease dalt,egy produkcióban

nem csak a viva cometen hanem a bravo ottón is díjazott lett

a bravo ottón duettet is énkelt spvel,lola saját dalával

megjelent symbiennel szerzett daluk is,callin címmel

2010

a bravo ottón tóth gabival előadták lady gaga és beyoncé közös dalát,a telephone-t

sajnos nem kapott díjat

úgyan úgy a viva cometen is,idén nem kapott díjat

a viva cometen az ő saját dalát adta elő,a féktelen éjt

leforgatták john the valianttel sikeres közös dalukhoz készült klippüket is another day címmel




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Kasza Tamás Magyarországon először határozta meg a LEZÁRÁS jelentését.

► Ha már minden rendben a cégeddel: van egy jó terméked, szolgáltatásod; terveztél, szerveztél, marketingelsz, hiába, ha nem tudsz lezárni. A lezárás az, amin elbukhatsz.

lezaras.hupont.hu

2. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

3. Kasza Tamás: Lezárási Technikák

► A lezárási technikák sikeresssége a természeti törvények ismeretétől függ.

lezarasitechnikak.hupont.hu

4. Lavado Tenerife Sur

► Descipcion de la actividad: limpieza exterior de coches con vapor y con tratanimiento de sera. Limpieza interior de coches con aspiradora de alta presion. **************************** SERVICIO ESPECIAL: LIMPIEZA DE MOTOR!

lavado.hupont.hu

5. Lezárási Útmutató Kasza Tamástól

► Ezen az oldalon bemutatjuk neked Kasza Tamás letölthető siker könyvét: Lezárási Útmutató - Az Értékesítés Féltve Örzött Titkai! Díjmentesen letölthető az e-mail címedért!

lazarasiutmutato.hupont.hu

6. Lámpa alkatrészek

► www.lampaalkatreszek.hu

lampaalkatreszek.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

3. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

4. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

5. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

6. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

7. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

8. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

9. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

10. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

11. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

12. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

13. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

14. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

15. Új szellem-kezdet

► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

pyrrhus.hupont.hu

16. Vezetői szándék tréning - KASZA TAMÁSTÓL

► Ügyfeleim a képzés után azt érezték, hogy akaratuk teljesül. El tudnak végeztetni feladatokat.

nemszamit.hupont.hu

17. profile

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

profile.hupont.hu

18. Eladó tüzifa Budapesten

► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.

tuzifabudapesten.hupont.hu

19. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

20. “Gyógyszerekre nincs mindig szükség, de a gyógyulásba vetett hitre igen.”

► “Mindannyiunknak hatalmunkban áll választani egészség és betegség, gazdagság és szegénység, szabadság és szolgaság között. A miénk a döntés, nem pedig bárki másé.” (Richard Bach: Illúziók)

erzso-gyogyasz.hupont.hu

21. Magyarország képeslapokon

► Magyarország települései képeslapokon

mokepeslapok.hupont.hu

22. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

23. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek

► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

lapfoldiketto.hupont.hu

24. Sóder árak, sóder szállítás Budapest

► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!

soderarak.hupont.hu

25. ÜZEMANYAGSZIVATTYÚ/AC PUMPA - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...

► ÚJ AC PUMPÁK-ÜZEMANYGASZIVATTYÚK: Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW Típusokhoz elérhető áron...Miskolcon

acpumpauzemanyagszivattyu.hupont.hu

26. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

27. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499

► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.

fabrikettpestmegye.hupont.hu

28. Miley Cyrus:)

► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!

crazyladys.hupont.hu

29. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

30. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet

► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal

vorosrozsaalma.hupont.hu

31. Érdekességek

► Olyan termékeket mutatnék be amelyek egyaránt a fiatalok és idősebbek figyelmét is felkelthetik! Nézzék meg ezeket a rendkívüli ajánlatokat és remélem örömük is lesz benne!

partner.hupont.hu

32. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

33. 1526 Magyarországa és az 1526. évi mohácsi csata - Botlik Richárd

► A 2017 októberében és 2025 áprilisában, pdf formátumban megjelent e-book teljes szövege olvasható, korlátlanul másolható, letölthető

mohacsicsata.hupont.hu

34. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

35. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !

mindentbekeritek.hupont.hu

36. Cloud Solution for Microsoft 365, SharePoint & OneDrive

► Boost productivity & control with our guide to SharePoint document management best practices. Learn how to optimize your system with metadata, governance, security, and automation for seamless collaboration and compliance.

cloud.hupont.hu

37. Menetrend

► Magyar vasúti menetrendek

vasutmenetrend.hupont.hu

38. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

39. A gróf BREDA és a VÁSÁRHELYI család genealógiája - Gyevnár Erika tollából

► A múlt poros polcain kutatva néhol mégis megcsillan egy név, egy homályos emlék...

countess.hupont.hu

40. NAGY ANYÁINK HÁZIPATIKÁLYA ÉS A RÁKRÓL

► TERMÉSZETES SZÉPÍTŐ SZEREK,,ÉS RÉGI HAGYOMÁNYOS NÉPI GYOGYÁSZAT

tepesztalatok.hupont.hu

41. második világháború

► csaták kudarcok vilámháboru a világ leggyorsabb katonai terve fegyverek harckocsik tankok stb.

csata.hupont.hu

42. Ez az oldal a 10-25 év körül lányoknak van!!!remélem tetszeni fog!:)

► lányok most van itt az idő h valaki jó oldalt csináljon és sikerült remélem tetszik:):):):)

tinilanyoklapja.hupont.hu

43. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291

► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.

utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu

44. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

api.hupont.hu

45. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

46. Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások

► Hazai-külföldi ízek-különlegességek ínyenceknek

izvarazs.hupont.hu

47. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel

► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.

numizmania.hupont.hu

48. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

49. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

► Élményeim...

esolivia.hupont.hu

50. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD

► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

51. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

52. On-line design center.

► Képgyűjtemény. Weblapkellékek.

anya-apa.hupont.hu

53. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

54. Naked Light

► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.

sajatidezetek.hupont.hu

55. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

56. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

57. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)

► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal

marvel-movie-collection-f.hupont.hu

58. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH

► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!

novyplot.hupont.hu

59. Emberi értékek

► "A szó veszélyes fegyver, s van aki fegyvertelen"

emberi.hupont.hu

60. Kaméleon

► A kaméleonok mostanában egyre többen tartják otthon.Ha meg akarsz róla tudni dolgokat, akkor nézz be!!!!!!! De azt elmondom hogy nem csak kaméleonokról van szó,hanem más állatokról is.Jó szórakozást!

kameleon.hupont.hu

61. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

62. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok

► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?

linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu

63. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

64. Tóth György Strasszer galamb tenyésztő

► Mindekit szeretettel üdvözlök a honlapmon,én a strasszer galamb tenyésztésével fogalkozom,azon belül a sárga és a vörös színnel.Remélem mindenkinek tetszeni fog a honlapom.Kellemes böngészést!

strasszergalambok.hupont.hu

65. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

66. TÓTH KÁROLY CARL-MUSIC (CARLOS) ZENÉSZ, TERMÉSZETSZERETŐ

► VÁLLALOM Lakodalmak, Bálok, Búcsúk, Céges partik, Családi rendezvények, Falunapok hangosítását is, Jótékonysági rendezvények ZENÉLÉSÉT!!

carlos-zene.hupont.hu

67. Képeim

► ...

jenkins.hupont.hu

68. VW ALKATRÉSZ MaTi-CaR - VOLKSWAGEN Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..

► VW gyári, utángyártott autóalkatrészek (Amarok, Bora, Caddy, CC, Crafter, Derby, Eos, Fox, Golf, Jetta, Kaefer, LT , Lupo, Multivan, New Beetle, Passat, Phaeton, Polo, Scirocco, Sharan, Spacefox, Tiguan, Touareg, Touran, Transporter, Vento)

vw-alkatreszek.hupont.hu

69. LÁCACSÉKE

► 2010 szeptemberétől azok a hírek és képek kerülnek ide, melyek feltöltési-korlát miatt már nem helyezhetők el a www.lacacseke.hu oldalra. Az új hírek, információk az Oldalak (menü) pont alatt találhatók

lacacseke.hupont.hu

70. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

71. Micimackó és barátai igaz története, avagy a világ vége

► Ami az eredeti Micimackó-ba már nem fért bele... Az eljövendő évek legnagyobb filmsikerének sztoriját olvashatod, először és magyarul, forgatókönyvszerűen megírva! Könnyek és kacagás!

micimacko-igaz-tortenete.hupont.hu

72. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

73. Komoly és Komolytalan

► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik

latomszol.hupont.hu

74. ♥(:CiCa MiNdig:)♥

► CiCa MiNdIg MiNdEn KöRülMéNyEk KöZöTT:)I♥Love Cat:)

cat-cat.hupont.hu

75. Az ember a kutya legjobb barátja!;)

► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!

kutyusfanclub.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 6
Heti: 44
Havi: 152
Össz.: 51 427

Látogatottság növelés
Oldal: Lola életrajza
♥Lola♥ - © 2008 - 2026 - lolaalegjobb.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »